phone home menu search camera trash close cross menu1 menu1 menu1

Nevezési feltételek

Az akadályversenyen csak 14 év felettiek nevezhetnek. 

A Mini 1 km távon gyerekek és felnőttek életkori megkötés nélkül jelentkezhetnek.

Tudomásul veszem, hogy a versenyen saját felelősségemre indulok.

A jelentkezés kitöltésével elismerem, hogy fizikailag jó állapotban vagyok, a versenyre edzésekkel készültem, a fenti okokra visszavezethető bármilyen károsodásért, illetve balesetért, anyagi kárért a rendező felelősséget nem vállal, kártérítésre nem kötelezhető. Elfogadom, hogy a versenyről készült film- és képanyagokon, valamint azok reklámcélú felhasználásában szerepelhetek és ezért ellenszolgáltatást nem kérek.

Elfogadom, hogy a beazonosításhoz szükséges adataim feltüntetésre kerülnek a verseny eredménylistájában, amelyek a www.rom-run.hu és az adott időmérő szolgáltató honlapján jelenhetnek meg. Elolvastam és tudomásul vettem a Rendező Adatvédelmi nyilatkozatát.

16 év alatti nevező esetén a törvényes képviselő (szülő) adatkezelésre vonatkozó engedélyével rendelkezem, melyről a helyszíni nevezés során a Rendezőnek nyilatkozom. Tudomásul veszem, hogy kizárásra kerül az a versenyző, aki nem teljesíti a verseny teljes (a rendezők által kijelölt) távját, rajtszámát nem viseli, összehajtja, eltakarja. A nevezési adatok helytelen kitöltéséből adódó problémákért a Rendező nem vállal felelősséget.

Elfogadom, hogy az előnevezésem csak akkor érvényes, ha a nevezés összege legkésőbb 2024.szeptember10-ig megérkezik az egyesület bankszámlája: 66000028-11097167 (MBH Bank). 

UHF alapú időmérés a rendezvényen:

A verseny időmérő szolgáltatója az DarkTiming.

Az időméréshez használatos chip a rajtszámba van beépítve.

 

Néhány jó tanács:

Az időmérő chip a rajtszám hátulján található, mindenkit kérünk, hogy az ezzel kapcsolatos szabályokat a problémamentes időmérés érdekében tartsa be:

  • Minden versenyző köteles a rajtszámát láthatóan viselni a verseny alatt
  • Tilos elcserélni a rajtszámot más versenyzővel
  • A rajtszámot elől a mellkason kell viselni
  • A rajtszámot szigorúan tilos félbehajtani, elvágni, eltakarni
  • Tilos az időmérő chipet eltávolítani a rajtszámról
  • Tilos megrongálni vagy átszúrni az időmérő chipet
  • Tilos letakarni a rajtszámot az időmérő ponton való áthaladáskor